
Kislányommal nagyon szeretjük a majoznézes kukorica salit, akár még magában is kanalazgatjuk, de természetesen inkább húsok és köretük mellé tálaljuk.
Hozzávalók 2 vagy 4 személyre (attól függően, hogy ez lesz "maga a köret", vagy kiegészítőként tálaljuk :
1 doboz vagy 1 üveg morzsolt kukorica
2 dl tejföl
5 evőkanál majonéz
1 teáskanál mustár
½ mokkáskanál só és őrölt bors ( nem bőven,inkább kevesebb legyen mint több)
Egy tál amiben a saláta lesz
Kanalak a méréshez és a keveréshez
Elkészítése:
A tejfölt, a majonézt és a mustárt abban a tálban amiben majd a saláta lesz összekeverem majd megkóstolom. Nem tesszük még bele a sót és a borsot!!! Miért? Mert a majonézben is, a mustárban is van só és bors is, ezért először inkább kóstoljuk meg és utána először kevesebbet tegyünk bele a fűszerekből, majd ismét kóstoljuk meg. Ha úgy érezzük, hogy egy kicsit pikáns, tehát még nem túl sós, nem túl borsos, de már érezhető a só és a bors íze akkor nem kell bele több.
Ha ez megvan, következik a kukorica a leve nélkül. Hogyan?
Ha konzerv kukoricát vettél úgy bontsd fel, hogy a tető és a doboz között még maradjon egy centis fül ami összeköti őket. Nyomd vissza a tetejét a dobozba és a résen keresztül csurgasd ki a levét a mosogatóba. Ne kézzel, hanem egy kanállal vagy villával húzd ki a dobozból a tetőt, mert nagyon éles, könnyen elvágja a kezedet.
Ha üveges a kukoricád lazítsd meg a fedelét, tekerd le majdnem teljesen, de még ne vedd le, így lesz annyi rés, hogy kifolyjon a leve.
Ha ezzel megvagy, mehet az egész a tejfölös-majonézes cuccba. Jól keverd össze és jöhet az újabb kóstolás. Mint azt láthatod a kóstolás nagyon fontos művelete az étkek készítésének, ezt mindig tartsd szem előtt bármit készítesz majd a konyhában.
Lehet, hogy sokan furcsállják, hogy a majonézes kukoricában alig van majonéz. Természetesen aki nagyon szereti, az egészet megcsinálhatja kizárólag majonézzel, de nekünk ez az összeállítás vált be a legjobban, mert nem annyira „gellyes”, viszont mégis érezhetően majonézes és a mustár alig észrevehető, de finom, pikáns ízt ad neki.
Mihez kínáljuk?
Bármilyen sütött húshoz – akár natúr, akár panírozott. Ha nagyon szeretjük lehet ez maga a köret, de általában a sült krumpli, vagy a rizs mellé szokták még pluszban tálalni a kukoricát.
Jó étvégyat! 
cialis and covid 19 vaccine
(intifut, 2022.11.06 16:00)