Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


vadas

2016.10.30

Na de lássuk mi kell majd hozzá:

Hát először is egy nagyobb, magasabb peremű serpenyő tetővel (akkora kell amiben el fog férni az összes szeletelt hús a zöldségekkel és az alaplével együtt), vagy egy szélesebb lábos tetővel. HA először csinálod, lehet, hogy nem ártana ez is az is, csak azért, hogy ha esetleg valamit odaégetsz, akkor lehessen váltani:-))

Na, akkor kell még egy vágódeszka éles késsel amivel  a húst fogod szeletelni, ha van otthon zöldségpucoló akkor az is jól jön, ha nincs, akkor majd a késsel fogjuk megoldani, kell még egy evőkanál, egy hús csipesz vagy egy villa és egy fakanál, valamint 1 db nagyobb tányér amin a húst pihentetjük és egy másik, vagy egy kisebb tál amibe a zöldségeket tesszük. Ami még szintén praktikus lenne, az egy turmix gép, amivel a zöldségeket majd össze tudod turmixolni, ehhez majd kelleni fog egy magas falú tál vagy lábas amiben turmoxilni tudsz, de ha turmixgép nincs, akkor sem kell kétségbe esni, mire kész lesz a kaja, a zöldségek már annyira puhák  lesznek, hogy villával is simán össze tudod majd törni és alaposan össze tudod majd keverni.

Hozzávalók:

60 dkg hús, tudom, hogy a vadashoz a vadhús, vagy a marha felsál a legjobb, de szerintem sertés combbal is nagyon finom

3 szál sárgarépa,

3-4 szál petrezselyem gyökér – 4 csak akkor kell, ha nagyon vékonykák, ha nagyobbak, akkor elég lesz a 3 szál

½ zeller gumó

1 közepes fej vöröshagyma

4-5 babérlevél

8-10 egész bors

2 db húsleves vagy erőleves kocka

1-2 evőkanál citromlé

2-3 evőkanál mustár

2-3 evőkanál cukor ( a citromlé, a mustár és a cukor mind-mind ízlés dolga, mindenki másképp szereti… a vadasnak van egy olyan édeskés-savanyú íze, amit majd ezektől az összetevőktől kap meg. Én azt ajánlom, hogy kezdj először a kevesebb mennyiséggel mindhárom összetevőből, mert hozzáadni még bármit tudsz, de levenni belőle más semmit.)

2 evőkanál tejföl

3 dl víz

1-2 dl vörösbor (bár ez el is hagyható)

1,5 dl olaj, vagy 3 evőkanál zsír

Na, lássunk akkor hozzá:

FIGYELEM!!! Ablakot nyissunk, huzatot csináljunk, mert a hú megpirítása nem semmi füsttel járhat, úgy hogy érdemes erre felkészülni.

Először is célszerű mindent előkészíteni, hogy a nagy kapkodásba nehogy magadra borítsd  pl.: a forró olajat.

Tehát szeleteljük fel a húst kb 1 cm vastag szeletekre – ehhez kell ugyebár az éles kés és a vágódeszka

Azután pucoljuk meg a zöldségeket és karikázzuk fel és tegyük félre őket a tálban.

Ha ezzel megvagyunk, mehet az olaj vagy a zsíradék a serpenyőbe és jó magas lángon (nem feltétlenül a legmagasabb fokozaton, de közepesnél mindenképpen magasabb legyen) forrósítsuk fel az olajat, majd mehetnek bele a hússzeletek kettesével és rá a fedő. Ne ijedj meg, nagyon fog sisteregni, az olaj mindent meg fog tenni, hogy kipattanjon, kifröccsenjen a serpenyőből, de ennek a nagyját a fedővel meg tudod akadályozni. Várj 2 percet, óvatosan emeld fel a tetőt féloldalasan annyira, hogy lásd a hússzeleteket és be tudj nyúlni ÓVATOSAN megfordítani őket (DE NE VEDD LE TELJESEN, NEHOGY MEGÉGESSEN AZ OLAJ). Tehát mehet a hússzeletek megfordítása, vissza  a tető és újabb 2 perc.  Ezt még kb 2-3-szor meg kell csinálni a hússzeletekkel, egészen addig amíg nem látod rajtuk azt, hogy itt-ott vagy akár a teljes szelet kapott egy sült, barna kérget.  Tudom, hogy sokan azt mondják, hogy nem kell forgatni hanem addig kell az egyik majd a másik oldalon sütni míg nem lesz rajta ez a kéreg, de mivel Te még kezdő vagy, így ezt a megoldást biztonságosabbnak tartom, már csak azért is, mert a hús nagy könnyen leragadhat a tepsi aljára a forró olajban és nem szeretném ha magadra rántanád az egészet.

Szóval a cél, hogy a hús külseje megpiruljon, egy kicsit megsüljön és már mehet is a tányérba, és következhet a következő 2 db hússzelet. Nem tanácsolom, hogy ennél többet tegyél egyszerre az olajba, mert nagyon lehűtik az olaja, nehezebb is lesz új felmelegednie és ami még fontosabb  a több hús még jobban fröcsög, szóval ne kapkodjunk, fő a biztonság. HA most úgy látod, hogy a serpenyő itt-ott leégett, égett foltok vannak az alján akkor jöhet a B terv a másik serpenyő, vagy a másik lábas, amibe egyszerűen át kell önteni a forró olajat DE NAGYON ÓVATOSAN.

Na, ha ezzel megvagy és az összes hús a tányéron van, vegyük vissza a lángot eggyel, de még ilyen forró állapotban mehet az olajba az összes zöldség, amit a fakanállal folyamatosan kevergetünk kb 3 percig és így a zöldségeket egy kicsit megpirítjuk. Most mehet rá a mustár, amivel alaposan keverjük össze, kevergessük kb 1 percig folyamatosan, majd mehet bele a cukor. Azzal is kevergessük 1 percig és a cukor szépen be fog karamellizálódni (bár ezt te nyilván nem fogod látni, mert annyi cucc van a serpenyőben).

OK  vegyük még lejjebb a lángot, mondjuk 6 fokozatból 2-esre és most jöhet bele a citromlé, a citrom héj, a víz, a bor (ha azt is teszel bele), a leveskockák szétmorzsolva, a szemes bors és a babérlevél, valamint tegyük vissza a hús szeleteket, végül pedig a fedőt és hagyjuk őket szépen lassan rotyogni kb  1,5 órát.

Néha-néha nézzünk rá, egy kicsit keverjünk rajta és ha azt látjuk, hogy a hús szeletek nagy részét már nem lepi el a folyadék, akkor pótoljuk vízzel és ha bort is teszünk bele akkor fele-fele víz-bor keverékkel. MINDENKÉPPEN fontos, hogy óvatosan kóstolgasd meg többször is. Ha ízetlennek érzed (bár ez szerintem kizárt) mehet még egy negyed vagy fél leveskocka, ha savanyúnak érzed, először tegyél bele két csipet sót, azzal is keverd össze és kóstold meg újra. Csak a legvégső esetben tegyél még bele cukrot, a só elvileg el fogja venni a savanyú íz nagy részét.

Akkor van készen, ha a hús szeletek annyira puhák, hogy akár egy evőkanállal és le tudsz vágni belőlük egy darabot és ha ez meg van, akkor lehet őket ismést kiszedni a tányérre a BABÉRLEVELEKKEL EGYÜTT.

És most jöhet a turmixolás. Ha turmixolsz, akkor át kell öntened ez egész cuccot a magas falú tálba, hogy a turmixolás közben ne fröcsögjön szanaszét az egész ÉS AMI MÉG NAGYON FONTOS, most jön bele a tejföl is és így az egészet összeturmixoljuk és már készen is vagyunk. Ha nincs turmix géped, akkor villával törd nagyon apró darabokra a zöldségeket, keverd össze jó alaposan a tejföllel és kész.

Tálalhatod krumplipürével, zsemlegombóccal, vagy akár spagetti tésztával is.

 

Jó étvágyat.

 

 

 
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Facebook



Statisztika

Online: 1
Összes: 322154
Hónap: 1757
Nap: 55